Interjú Juhász Gábor dékánjelölttel

Dékán kerestetik

Legfrissebb lapszám
11. évfolyam, 2. szám
További lapszámok
Legfrissebb HÖK hírek

Rendszeres Szociális Támogatás 2020/2021. tanév II. félév

Kedves Hallgatók!Ne felejtsétek el, hogy a rendszeres szociális támogatás 2020/2021 tanév II.

Könyvtárhasználat a korlátozás ideje alatt

Kedves Hallgatók!A 484/2020. (XI.10) Kormány rendelet alapján könyvtárunk 2020.11.11-től ...

Mondd el véleményed a távoktatással kapcsolatban!

Hallgatóink véleménye fontos számunkra. Segítségetekkel, most lehetőség nyílik arra, hogy az ...

ELTE TáTK HÖK Rendkívüli Küldöttgyűlési Képviselőválasztás 2020. ősz

ELTE TáTK HÖK Rendkívüli Küldöttgyűlési Képviselőválasztás2020. őszAz ELTE TáTK HÖK Választási ...

Változik a jelöltállítás rendje – 2020 őszi választási eljárások

Kedves Hallgatók!Az aktuális járványhelyzet és a karon alkalmazott hibrid oktatás miatt a ...

További hírek
Legfrissebb fotóalbumok

Rendkívül küldöttgyűlési ülés 2019.05.16

Képek száma: 16

2019. május 16.

2019 ALAKULÓ ÉS ZÁRÓ KÜLDÖTTGYŰLÉS

Képek száma: 47

2019. április 25.

2019 TAVASZI VEZETŐKÉPZŐ

Képek száma: 11

2019. március 22.

További fotóalbumok
Közélet
Utoljára frissítve: 2015. május 26. 23:59, kedd
2015. május 24. 20:14, vasárnap

Dékánválasztási lázban ég az iskolánk. Szinte minden reggel kapjuk az értesítéseket a coospace-ről, hogy milyen új információk kerültek fel a dékánjelöltekkel kapcsolatban. A kérdés már csak az, hogy május 26-ától ki lesz majd a dékánunk: Juhász Gábor vagy Bodor Péter?

Ternay Andrea: Először is arra kérném, hogy mutassa be magát néhány szóban a TátKontúr olvasóinak!

Juhász Gábor: Juhász Gábor vagyok a Szociálpolitikai Tanszék oktatója, ’92-ben kerültem kapcsolatba – akkor még nem a karral hanem – a Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet és Továbbképző Központ, Szociálpolitikai Tanszékével, ahol Ferge Zsuzsa irányítása alatt kezdtem készíteni a doktori disszertációmat, illetve akkor még ezt kandidátusi disszertációnak hívták. Ez egy öt éves folyamat volt majd két év telt el, míg védésre tűzték ki. Ez idő alatt kapcsolódtam be a tanszéken az oktatói munkába. Többször jártam külföldön, egy évet tanultam az Edinburghi Egyetemen, ahol megszereztem a szociálpolitikusi mesterdiplomámat. Gyakorlatilag a kandidátusi disszertáció befejezését követően, főállásban kezdtem el tanítani a szociális képzésekhez kapcsolódó jogi tárgyakat, illetve a társadalompolitikát – bár ezt az utóbbi időben már nem művelem, mert van elég kolléga, aki megtegye.

TA: Mit tart a legnagyobb sikerének a karon?

JG: Amikor karrá alakultunk, akkor jött létre a Szociális Tanulmányok Intézete is, melynek annak idején a vezetője lettem és ott az igazgatói megbízást közvetítői funkcióként felfogva próbáltuk integrálni a frissen a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Karról érkező Szociálismunkás Képző Tanszéket. Bár nem én fejeztem be ezt a folyamatot, mostanra azért látszik az eredmény, hiszen van egy egységes Szociálismunka Tanszék, szemben a korábbi időszakkal, amikor két külön képzés létezett: a főiskolai és az egyetemi.

TA: A programjában említette, hogy Ön szerint mely kvalitásokkal kell bírnia egy dékánnak. Mit gondol ezek Önre mennyire jellemzőek?

JG: Ez volt az egyik legnehezebb dolog, míg rávettem magam, hogy pályázzak. Úgy gondolom, hogy stressztűrő képességem átlag feletti. Ezt tartom a legfontosabb tulajdonságnak. Talán az elmúlt egy hónap eseményei érzékeltetik, hogy mire gondolok, de ugyanezek a kemény csörték az egyetemen belül is lezajlanak. Az nem jó szerintem, ha ezek a dékánt maguk alá tudják temetni. Véleményem szerint a konfliktuskezelő képességem szintén viszonylag fejlett. Fontos tulajdonság még a döntéshozatali képesség, ami alatt én nem pusztán a döntések meghozatalát értem, hanem azok következményeinek elviselését is. Megint azt mondanám, hogy ebben talán erősebb vagyok.

Amiben fejlődnöm kell az a kommunikációs készség, illetve a helyzetek nagyon gyors felismerése és kiaknázása. Azt gondolom, hogy a kollégák, akiket megkértem arra, hogy a megválasztásom esetén dékánhelyettesi pozícióban segítsék a munkámat, ebben tudnak majd segíteni nekem.

TA: Melyek azok a pontok, amelyeket a leginkább kiemelne a programjában? Amiket a legfontosabbnak tart?

JG: Kezdeném onnan, hogy nagy ígéreteket szerintem – ha valaki elolvasta a programot, tudja – nem tettem, mert az egész felsőoktatási környezetet, illetőleg a társadalomtudományok jelenlegi kormányzati megítélését olyannak látom, amiben alig van tere a fejlesztésnek. Óvatos pesszimizmussal közelítve azt gondoltam, hogy olyan területeken tudunk építkezni vagy fejleszteni, amihez nem szükségesek különösebb kormányzati források, mert valószínűleg ezek nem fognak megnyílni számunkra.

Az egy másik dolog, hogy a programnak van egy olyan része, ami próbálja kicsit függetleníteni a kart ezektől a megkötöttségektől. Három ilyen területet emelnék ki: az egyik az oktatói minőség végiggondolása, a másik a hallgatói kiválóságok erősítése, a harmadik pedig – ezekhez kapcsolódva – a nemzetköziesítés.

Laikusokkal, ismerősökkel beszélgetve, akik nem oktatói pozíciókban , visszatérő kérdés, hogy milyen minőségbiztosítási garanciáink vannak. Erre praktikusan azt feleljük, hogy jelen pillanatban se mérési módszereink, se eszközeink, se ezekre épülő differenciálási lehetőségek nincsenek. Azt gondolom, hogy ezt mindenféleképpen meg kellene változtatni. Bizonyos értelemben kapóra jött az intézményi akkreditáció, ami az elmúlt időszakban lezajlott, amikor is az akkreditációs bizottság visszajelezte – amit már korábban tudtunk – hogy az ELTÉ-nek lényegében nincsen minőségbiztosítási stratégiája. Tehát ezt ki kell építeni – úgy tudom, hogy erre két évet kapott az intézmény. Mindeközben a kormányzat lebegteti, hogy lesz valamilyenfajta differenciált bérezés az oktatók körében. Ha ez megvalósul, akkor az oktatási minőségbiztosítási rendszer kiépítése hozzákapcsolódhat ehhez.

A másik vonulat a hallgatói kiválóság erősítése. A folyamatos terhelésnövekedés és a tűzoltás jellegű munka mellett úgy vélem, hogy ez mostanában kicsit háttérbe szorult. Olyasmire gondolok, mint az annak idején kialakított honorácior státusz - ami nagyon jó kezdeményezésnek tűnt – mégis mintha befulladt volna. Az elhatározás az volt, hogy erre építenénk rá a tutori rendszert, ám ez azóta még nem valósult meg. Ha ez kiépülne, akkor lehetne olyan funkciója, amivel a tudományos diákköri dolgozatok számát növelhetnénk és a helyezéseket tovább javíthatnánk. Dominánssá tennénk a kart ezeken a tudományos versenyeken, hogy megkérdőjelezhető se legyen, hogy itt folynak az ország legjobb társadalomtudományi képzései.

Ehhez kapcsolódóan a harmadik terület a nemzetköziesítés, ami megkerülhetetlen lesz több okból is. Egyrészt azért, mert ezekkel a programokkal tehetünk szert olyan forrásokra, amelyek nem függnek a kormányzati szándékoktól. Másfelől, a nemzetközi tanulmányok szak létének megkérdőjelezése után született egy állásfoglalás arról, hogy mik a minőségfejlesztés irányai, ennek egyik szempontja az volt, hogy legyenek idegen nyelvű kurzusok, képzések. A felsőoktatási törvény maga is ebbe az irányba fogja nyomni az intézményeket, mivel a megszerezhető kreditek legalább tíz százalékát idegen nyelven kell majd biztosítani a hallgatóknak. Tehát ezen a területen kellene szerintem erősítenünk, például egy ösztönző rendszer kialakításával, mert jelen pillanatban gondot okoz az, hogy kik tartanak idegen nyelven órákat és miért tennék ezt. Két motiválási lehetőség van: a szigor és a pozitív ösztönzők. Nyilván jóval szerencsésebb, ösztönözzük és nem kényszerítjük, hogy valaki ilyen típusú órákat tartson. Kényszerből oktattatni szerintem amúgy is eléggé nehéz.

TA: Tehát ezekre már van elképzelése, hogy hogyan valósítaná meg?

JG: Nem. Azt gondolom, hogy stratégiai irányok vannak. Először is stratégiai tervezésre van szükség, aminek a katalizátora a kari vezetés, illetve a dékán. Adott helyzetekben a dékánnak nyilván döntenie kell, tehát ezt a felelősséget fel kell tudni vállalnia, de ebbe a gondolkodási folyamatba szerintem be kellene vonni a kar teljes egészét. Ezeket a stratégiákat a Kari Tanácsnak minimum el kellene fogadnia, de nyilván szerencsésebb, ha nem csak a Kari Tanács tagjai agyalnak ezen, hanem ez valóban az egész karra kiterjedő gondolkodás lenne. Nem mindegy, hogy milyen környezet vagy rendszer jön létre az idegen nyelvű kurzusok tartására vonatkozóan: ezt kényszerként vagy lehetőségként élik meg a nálunk tanító kollégák. Nem mindegy az sem, hogy milyen oktatásminőség mérési rendszer jön létre: ezt nyűgnek, vagy általánosan elfogadott rendszernek érzik az oktatók. Ezeket nem én fogom egymagam eldönteni.

TA: Bodor Péter programjával összehasonlítva az Önét, mit gondol mik a hasonlóságok és mik a különbségek a két program között?

JG: A saját programomat konkrétabbnak érzem, ami talán a pozícióból is adódik, hiszen beleláttam nem csak a karnak, hanem a kar egyetemi környezetének működésébe is.

TA: Mit gondol, azokról a felvetésekről, amelyeket Bodor Péter említ – mint a diákok ösztöndíja, vagy a diákmunka kérdése az egyetemen, illetve a könyvtár áthelyezésének gondolata, valamint a nagyobb átláthatóság, amit a dékáni jelentésekkel szeretett volna megoldani?

JG: A diákmunka kérdését szerintem nem a dékánnak kellene megoldania. Ez szép felvetés, de szerintem ez alapvetően a HÖK feladata lenne. Ebben a dékán nyilván segítséget fog tudni nyújtani, abban az esetben, ha erről elindul egy gondolkodás. Ha valahol külföldön jártam, azt láttam, hogy az angolszász világban a Student Union, vagyis a diákok maguk működtetik az alapszolgáltatásokat: a fénymásolástól kezdve a büféig. . Ezt nagyon jó dolognak tartom, mert dékánhelyettesként mindig azzal szembesültem, hogy ha valami fizetési kötelezettség volt, akkor a jövedelem hiányára igen gyakran hivatkoztak a hallgatók. Ennek egy megoldási módja lehet az, ha a diákok az egyetemen tudnak munkát végezni. Abból a szempontból is, hogy eltűnne az ingázásból következő időveszteség. . Szerintem ezt a HÖK-nek kellene kezdeményeznie, és ebben szövetségesre találna a dékán személyében.

Az átláthatóságot illetően a három általam felkért dékánhelyettessel, Németh Renátával, Szabari Verával és Kovács Krisztával beszélgetve úgy láttuk, hogy van néhány olyan pont a kar életében, ahol problémát okoz az, hogy a kollégák úgy érzik, nem átláthatóak a folyamatok – például az új munkaerő felvétele, vagy az informatikai eszközök beszerzése. Itt is kari stratégiákat lenne célszerű megalkotni, és azt a Kari Tanácson megvitatni. Világossá kell tenni egymás számára, hogy a tanszékeknek milyen humánerőforrás és informatikai igényük van, valamint kialakítani a preferenciákat. A harmadik terület leginkább azzal függ össze, hogy a kari vezetés munkáját nem érzékelik a kollégák. Bodor Péter programjában ír egy Kari Fórum létrehozásáról, valami hasonlóban mi is gondolkodunk. Tulajdonképpen a most a dékánválasztással kapcsolatban létrehozott coospace kérdező felület adta az ötletet, hogy valami hasonlót meg lehetne tartani: egy olyan felületet, ahol a hallgatók, oktatók kérdéseket intézhetnek a kar vezetéséhez és jelezhetik a problémáikat. Válsághelyzetek esetén ez nyilván nem elegendő, mert kell a személyes kommunikáció. Itt olyan összoktatói értekezletre gondolok például, amilyet április végén hívtam össze, hogy tájékoztatni lehessen a karon dolgozókat a szakstruktúra átalakításával és a felsőoktatási törvénymódosítással kapcsolatos tárgyalások állapotáról, amiről a Szenátusban és az egyetemvezetői értekezleteken csak az ott résztvevők kaptak tájékoztatást. Ez azért fontos, mert ilyenkor olyan dolgokat is el lehet mondani, amit nem feltétlenül írna le az ember egy online fórumon.

A könyvtár elhelyezésére négyszáz négyzetméter egybefüggő terület kellene, én most nem látok ennyit. Ha lesz, akkor tudunk elkezdeni gondolkodni ezen. Ez kapcsolatba hozható azzal, hogy lesz –e önálló épülete a karnak. Most úgy látom, hogy erre nincs valós esély, azonban ha úgy adódik, nyilván le kell rá csapni, de csak akkor, ha megfelelő lehetőség adódik, azért egy kalyibába nyilván nem kellene átköltözni. Arra nagyobb az esély, hogy amiben a kar elhelyezése nem szétszórtan, hanem egy tömbben valósul meg. Ekkor tényleg adódhat a lehetőség, a könyvtár elhelyezésének megváltoztatására. Éppen holnap fogunk egyeztetés folytatni, az Erasmus kiegészítő ösztöndíjról. Azt mondanám, hogy ezekre lehetőség van, de mindez a kar anyagi helyzetétől is függ. Most egy viszonylag nagyobb maradvánnyal fordultunk az évre, ez adta az ötletet, hogy ezt a kiegészítő ösztöndíjat létrehozzuk. Az egyéb ösztöndíjak kialakítása nyilvános gondolkodás eredménye lehet. A szociális és tanulmányi ösztöndíjak fölött a HÖK regnál – ebbe a kar nem folyt bele, mert ezzel autonómiát biztosított a hallgatóknak. Nyilván, amint új ösztöndíjakban gondolkodunk, érdemes végiggondolni, hogy mit egészítünk ki ezzel. Nem azt mondom, hogy a HÖK autonómiáját kellene korlátozni, de intenzívebb érdeklődés kell, hogy megelőzze, hogy mire fordíthatóak a meglévő és a HÖK által felügyelt ösztöndíjak, kik érhetik el, és így kik azok, akiknek esetleg egyéb ösztöndíjakat kellene biztosítani.

TA: Említette, hogy Ön is egyetért az átláthatóság kérdésével és ezért Ön is tenne. Van esetleg még olyan Bodor Péter programjában, amiért Ön is cselekedne?

JG: Úgy emlékszem, hogy az ő programjában is szerepel a nemzetköziesítés. Felmerült a könyvtár kérdése: ő azt ígéri, hogy elhelyezi, de nem tudom, hogy hol; én azt mondom, hogy ha lesz rá lehetőség, akkor célszerű elhelyezni a könyvtárat egy megfelelőbb helyen. Hangsúlybeli különbségeket látok, nem borzasztóan nagy, éles, sarkos eltéréseket.

TA: Milyen érzékelhető változásokat tapasztalhatnának a diákok, ha Ön válna a Dékánná?

JG: Hát az egyik érzékelhető változás az lenne, hogy nem én lennék a dékánhelyettes. Amennyiben megnyerem a választást Szabadi Verát látná el az oktatási dékánhelyettesi feladatokat. Folytattunk már egy beszélgetést a Hallgatói Önkormányzattal, ahol úgy láttam, hogy Szabadi Vera ötleteit a hallgatói képviselet is üdvözölte – pl. a szakdolgozati bírálatokkal kapcsolatban. Vera olyan oktatónk, aki végigjárta az itteni képzések összes fokát, tehát tisztában van a kar szinte minden specifikumával.

Németh Renáta – aki az általános és stratégiai dékánhelyettes lenne – vetette fel, hogy hasznos lenne megnyitni az oktatóinknak valamiféle pedagógia továbbképzés lehetőségét. Gyakran szembesülünk azzal, hogy azok az oktatási módszerek, amiket alkalmazunk, vagy amihez hozzászoktunk, amibe belenevelődtünk, nem mindig, vagy csak csökevényesen érik el céljukat. A Pedagógiai és Pszichológiai Karon folynak ilyen típusú képzések, amiben érdemes lenne az oktatóink részvételi lehetőségét biztosítani.

Egyebekben azt gondolom, hogy a karon meglehetősen jó az együttműködés a Hallgatói Önkormányzattal. A különböző kari rendezvényeknél számíthatunk a hallgatók támogatására, ami kölcsönös, mert a kari vezetés meg támogatni szokta a hallgatói rendezvények teremigényeit még olyankor is, amikor ahhoz a másik két lágymányosi kar vezetése visszafogottabban viszonyul. Szerintem ez jó működési mód, amit lehet fejleszteni és mindenképpen tovább kellene vinni.

TA: Ezzel rátértünk egy fontos kérdésre, hogy fejlesztene –e valamit a kari vezetés és a hallgatói érdekképviselet kapcsolatán?

JG: Ahogy mondtam, szerintem nagyon jó az együttműködés ezen a területen. Az a nehéz kérdés, hogy mikor nem gyalogolunk bele egymás kompetenciahatáraiba, autonómiájába. Döntési helyzetek esetén, eddig is rendszeresen zajlottak egyeztetések. Ezt lehet formalizálni, de ebben picit bizonytalan vagyok. Talán elképzelhető valamiféle intézményesített forma – abban az értelemben, hogy mondjuk kéthetente leülni, beszélni arról, hogy éppen mi zajlik. Jelen pillanatban is folyik ez, csak informálisabban, ad hoc jelleggel. Nem tudom, hogy melyik a jobb, mert mindkettőnek van előnye és hátránya. Bizonyos helyzetekben jobb kapcsolatot és őszintébb beszélgetést eredményezhetnek ezek az informális találkozások.

TA: És a tanárok milyen változásokat érzékelhetnének, ha Ön lenne a dékán?

JG: Én nagy változásokat nem szeretnék az említetteken kívül, mert azt gondolom, hogy a dékán és a kari vezetés eddig is próbálta védeni az oktatók autonómiáját, és olyan helyzetet teremteni, amiben az oktatással foglalkozhatnak. Ebből a szempontból fontos feladatnak tartom az ún. MTMT adatbázis karbantartásával kapcsolatos feladatok ellátásának központi megoldását..

Végig lehet gondolni azt, hogy a jelenlegi belső intézményi rendszerünk talán reformra szorulhat. Azért fogalmazok óvatosan, mert van egy viszonylag jól működő struktúra, a mátrixos szerkezet, amiben vannak szakkal rendelkező és szakkal nem rendelkező tanszékek, utóbbiakat betanító vagy szolgáltató tanszékeknek lehetne nevezni. A struktúra létrejötte óta voltak mozgások-változások, új szakok jönnek létre és vannak némiképp a levegőben lógó szakok. A struktúrát nem bontanám meg, mert szerintem az nem vezetne eredményre, de ha van alkalom a szervezet újrakalibrálására, azt érdemes megtenni.

TA: Mi a véleménye a kancellári rendszerről és a konzisztórium tervezetéről?

JG: A kancellári rendszer bevezetésének nyilván senki sem örül. Egyébként a mi karunk dékánja volt az egyetlen, aki a szenátusban ezzel kapcsolatban markáns véleményt nyilvánított a szervezeti és működési rendről szóló szabályzat elfogadásakor, hangsúlyozva, hogy azzal a testület lemondott az egyetemi autonómia egy részéről. Ugyanakkor, ha már létrejött egy rendszer, amiben működünk, akkor most már nyilván egy hajóban evezünk a kancellárral is. Nem hiszem, hogy a kancellárnak az lenne az érdeke, hogy lyukat üssön a saját hajójába. Tehát most már közös érdekek és célok is vannak. Az együttműködésnek kell jellemeznie az oktatás és a kancellár viszonyát, miközben nyilván lesz egy csomó olyan pont, ahol ütközni kell, hiszen még mindig folyamatban van a hatáskörmegosztások kialakítása. Úgy látom, hogy a karok és a kancellár között elég intenzív egyeztetés folyik, és úgy tűnik, hogy konszenzusos döntések születnek.

A konzisztórium – bármennyire nem szimpatikus intézmény – azt gondolom, alapvetően nem a kar működését fogja nehezíteni, hanem az egyetemét, ami persze minket közvetve fog befolyásolni. Kicsit értetlenül állok – ha naivan gondolkodok – a konzisztórium bevezetése előtt. Szerintem ezzel leginkább a kancellár hatásköreit lehet meggyengíteni. Hiszen, ha van egy a kormányzat által kinevezett gazdasági irányító, akinek a nyakába tesznek egy másik, a kormányzat által kinevezett széleskörű jogosítványokkal bíró testületet, akkor szerintem ezzel az elsőként kinevezett kormányzati szereplő mozgásterét szűkítik. Amennyire lehet tudni valamiféle olyan kompromisszum látszik körvonalazódni, hogy a felsőoktatási intézmények tennének javaslatot a konzisztórium tagjaira. Az igazán jó kompromisszum tanácsadási jogkörrel bíró testület lehetne. Ha azt feltételezzük, hogy az egyetemi oktatók képtelenek gazdálkodni, akkor nyilván kell egy olyan testület, amelyiknek a tagjai felhívják a figyelmet arra, hogy ne vegyünk pl. Quaestor részvényeket, mert abból gáz lesz. A gazdasági szakemberek ezt talán jobban tudják nálunk, bár mint láttuk, lehet, hogy ilyen tanácsadó testületnek nem csak az egyetemek mellett lenne helye. De az, hogy egy ilyen testület tulajdonképpen felelősség nélkül döntsön arról, hogy mit lehet, és mit nem lehet tenni-venni, úgy hogy egyébként az intézmény működésében nem vesznek részt, ezt én helytelennek tartom.

TA: A felsőoktatási rendszer átalakítására irányuló törekvésekről mit gondol?

JG: Mit gondoljon az ember, amikor a saját karának a szakjait akarják megszüntetni? Nincsenek érdemi egyeztetések, még ha ezt a hatalom másként interpretálja is. Az egyeztetési folyamatnak nevezett valami olyan, mintha én a hallgatókkal való egyeztetésnek nevezném azt, amikor kihirdetem a kurzusom tematikáját és vizsgatételeit. Érdemi egyeztetések az ötletek nyilvánosságra hozatala előtt nem folytak, csupán ezt követően kezdődött valami, rendkívül kapkodó módon. A kompromisszumok is, amik körvonalazódni látszódtak, olyanok, amiket öt nap alatt össze lehet kalapálni egy meglehetősen hektikusan működő rendszerben.

A másik dolog, amivel problémám van, hogy a viták továbbra sem az alapkérdésekről szólnak. Amikor azt mondja a fenntartó, hogy a társadalmi tanulmányok-szociológia mezőben az alapszakos diplomával nem lehet elhelyezkedni, akkor nem tesz különbséget a különböző intézmények között. Nincs végiggondolva az sem, hogy mi az alapképzés szerepe. A társadalmi tanulmányok szak például eleve olyan szakként volt létrehozva, ami a belépést próbálja biztosítani a társadalomtudományi mesterképzésekbe. Végig lehetne nézni a különböző intézmények továbbtanulási mutatószámait. Lehet, hogy nem szakok megszüntetésén, hanem a differenciálásán és a képzési támogatások megoszlásán kellene gondolkodni. Érdemes –e megfinanszírozni öt francia szakos hallgató képzését – ez nem az ELTE – majd azt mondani, hogy ez egy gazdaságtalan képzés.

A bolognai rendszert magát rendkívül gyorsan próbálták kiépíteni. Először az alapszakok jöttek létre, nyilván mindenki az alapszakok felé menekült, mert akkor ezt finanszírozták. Most számon kérik az egyetemeken, hogy túl sok hallgatót képeznek az alapszakokon, egy olyan finanszírozási környezetben, ahol gyakorlatilag csak a hallgatók utáni normatívából lehet működni. Ez kissé visszás dolog.

A megismert átalakítási javaslatok nem érintenek kardinális pontokat, például hogy túlterheltek az oktatók és túlterheltek a diákok, a különböző képzéseken a diákoknak heti húsz-huszonnégy órát kéne előadáson, szemináriumon lenniük. Rendkívül sok a kontaktóra és alacsonyak a kreditszámok, mert a felsőoktatási törvény előírja, hogy félévente legalább háromszáz kontaktórányi oktatást kell biztosítani. Ez sehol a világon – legalábbis Európában - nincs így, emiatt arra kényszerülünk, hogy ha jönnek az Erasmus hallgatók, akkor nekik külön Erasmus krediteket kell biztosítani ugyanazokra a kurzusokra, különben nem tudnak mit hazavinni. A mi hallgatóink, pedig amikor visszajönnek, hazahozzák az öt-hat kredites kurzusaikat, amiket nekünk két kurzusként kell befogadnunk, amit úgy oldunk meg, mintha a hallgató az adott kurzuson túl egy választottat is elvégzett volna. Mindezeket a kérdéseket nem kezeli ez a módosítási javaslat sem.

A javaslat egyik – szerintem pozitív iránya – az, hogy az oktatók bérezését differenciálná, de a megismert anyag nem tisztázza azt, mi lenne a bérszámítás alapja, pedig ezen múlik, hogy tényleg változnának-e a jelenlegi gyalázatosan alacsony oktatói fizetések.

TA: Az utolsó kérdésem az lenne, hogy ha a TÁTK egy ember lenne, akkor milyen lenne?

JG: Hát ez nehéz kérdés. Szerintem sokszínű. A TáTK-nak a sokszínűség talán a legfőbb jellegzetessége: a nyitottságában és a toleranciájában egységes a kar. Egy nyitott, érdeklődő, másokkal szemben elfogadó, még azt is mondanám, hogy fiatalos embert tudnék elképzelni a kar „arcaként”.