Fenntartható-e a nyugdíjrendszer?

Megjelent ebben a számban:
9. évfolyam, 5. szám
További lapszámok
Legfrissebb HÖK hírek

Elindult az online jegyértékesítés a Gólyabálra!

Megérkezett az online jegyvásárlási felület, ahol elsőként válthatjátok meg belépőiteket a ...

TáTK Sítábor

❄❄❄TáTK Sítábor ❄❄❄Facebook-os eseményt ide kattintva megnézheted!2019.01.27-02.01 (6 nap / 5 ...

2018/2019-es őszi félév rendkívüli választási időszaka

Kedves Hallgatók!A szeptemberben kiírt rendkívüli választásokat érvényteleníteni kell, mivel a HÖOK ...

Elnapolódik az Elnöki Vita!

Kedves Hallgatók!Sajnálattal közöljük veletek, hogy a várva várt elnöki vita elnapolásra ...

Jelentkezz a Választási Bizottság tagjának!

Az ELTE TáTK Hallgatói Önkormányzatának Választási Bizottságába keresünk választási bizottsági tag ...

További hírek
Legfrissebb fotóalbumok

Záró és Alakuló Küldöttgyűlés

Képek száma: 16

2018. május 16.

6. Dunai Regatta – Vedd fel a ritmust!

Képek száma: 49

2018. május 5.

Gólyatábor 1. nap

Képek száma: 3

2017. szeptember 1.

További fotóalbumok
Tudomány
Utoljára frissítve: 2017. november 19. 0:17, vasárnap
2017. január 13. 11:00, péntek

A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának problémája az utóbbi időben egyre inkább hangsúlyossá vált. Miért alakult ki ez a nehézség, hogyan reagál rá a politika és a társadalom? Ezekre próbálunk meg cikkünkben választ adni.

A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának kérdése legfőképpen a demográfiai változások bekövetkezése miatt merült fel. Egyrészről nő a várható élettartam, de ezt a növekedést nem követi az egészségben eltöltött évek számának emelkedése, emiatt egyre nagyobb teher nehezedik a szociális és egészségügyi ellátórendszerre, valamint a gondozó családokra. Másrészről csökken a születendő gyermekek száma. Összességében tehát az látható, hogy elöregedik a társadalom. Emellett fontos szerepet játszik a kérdésben a kivándorlás és a munkanélküliség növekedése, illetve a gazdasági növekedés lassulása, esetleges stagnálása is.

Mindez a nyugdíjrendszer számára azért jelent kihívást, mert az ideális az lenne, ha 50 nyugdíjas korúra 100 aktív korú dolgozó jutna, az aktív dolgozókra jutó idősek száma azonban a demográfiai változások hatására folyamatosan nő. (Simonovits, é.n.)

Sokan azt tartják jó megoldásnak ennek enyhítésére – láthatóan az Orbán-kormány is –, hogy növelni kell a születendő gyermekek számát, hogy a gyermekek felnőtté válását követően emelkedjen az aktív népesség száma, ám hosszú távon ezzel az idős népesség száma is nő. Tehát ez egyfajta ördögi körré válhat. A másik megoldási lehetőség a nyugdíjkorhatár kitolása, ami fokozatosan bevezetve kiút lehetne, azonban ehhez szükség lenne egy jó egészségügyi és szociális ellátórendszerre, hogy az idősek tovább maradhassanak egészségesek és aktívak.

Forrás: www.twenty20.com

Egyes számítások szerint a nyugdíjrendszer 2026-ig (Közgazdasági Szemle), más kalkulációk alapján pedig 2035-ig (Magyar Nemzeti Bank) fenntartható lesz.

Lényeges adat azonban, hogy 2012-től 20%-al csökkent a nyugdíjat kapók száma, a rendszer egyre inkább kizárja a leginkább rászorulókat és csak azok számára nyújt biztonságot, akiknek hosszú távú munkaviszonyuk van. A gond az, hogy a rendszerváltás után egyre inkább szakadozottá vált a munkaviszony és egyre többen érik el a nyugdíjkorhatárt azok közül, akik ilyen módon bizonytalanabb helyzetbe kerültek.

A helyettesítési rátával kipótolt nyugdíjhoz 40 év munkaviszony szükséges, ám a teljes jogú nyugdíjhoz már 20 év is elegendő. Erre az állam meghatározott egy minimum értéket, ami 28.500 forint. Ez azonban 10 éve nem változott, ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a segélyek nagy része valamilyen módon ehhez az összeghez kötődik, így ha ezt megemelnék, a szociális terület kiadásai jóval nagyobbá válnának.

15 évnyi munkaviszony résznyugdíjra jogosít fel, ennek azonban nincs minimuma. Egyre többen vannak azonban, akik nem érik el a 15-20 évnyi munkaviszonyt. Számukra az állam egy szociális segélyt, az időskorúak járadékát biztosítja, ami 24.200 forint. Bár ez az összeg is igen alacsony, mégis nagy a morális kockázata, a munka-ellenösztönző hatása, hiszen az, aki 20 éven át dolgozott és fizette a járulékait, csak 4.300 forinttal kap többet.

Lehetőség van a szolgálati idő megvásárlására is, de maximum 5 év szerezhető meg ilyen módon és igen magas áron, amit általában pont azok nem engedhetnek meg maguknak, akik erre rászorulnának.

A helyettesítési ráta fokozatosan visszaesik a jövőben, így a nyugdíjak reálértéke folyamatosan csökken. Ezzel elvész a nyugdíjrendszer azon funkciója, hogy megvéd az időskori szegénység kockázatától. Mindezek által egyre nagyobb teher nehezedik a szociális és egészségügyi ellátórendszerre, valamint a gondozó családokra. A szociális és egészségügyi rendszer terheinek csökkentésére vezették be a szülőtartás kötelezettségét, ami leginkább a középkorú nők feladataként aposztrofálható és tovább nehezíti a szendvicsgenerációvá váló aktívkorúak helyzetét.

Hozzájárulhatna a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához a járulékfizetési hajlandóság növelése, valamint a minimálbérek emelése is. A fizetési hajlandóság növeléséhez azonban arra lenne szükség, hogy az állampolgárok megbízzanak az államban, de ez a bizalom már többször is megtört, például a magánpillér megszüntetésekor, vagy az Alaptörvény létrehozásával. A korábbi Alkotmány a társadalombiztosítási rendszer fenntartását, biztosítását az állam kötelező feladatának tekintette, így az időskori biztonság állampolgári alapjogként jelent meg, az Alaptörvényben azonban már gumiszabályok láthatóak, így a társadalombiztosításmár nem állami kötelesség, csak törekednie kell a megvalósítására. Ezzel egyébként szembe megy az 1997. évi LXXXI. törvény, ami kimondja, hogy az állam köteles fenntartani a társadalombiztosítási rendszert és forráshiány esetén ki kell egészítenie.

Fontos változás még, hogy 2012-től a társadalombiztosítási járulék helyébe a szociális hozzájárulási adó lépett, aminek az a jelentősége, hogy így ez a pénz már nem csak az egészségügyi- és nyugdíjalapba vándorolhat, hanem akár más tevékenységekre is fordítható.

Tehát összességében az látható, hogy kettős hatások érvényesülnek: egyrészről megjelennek olyan intézkedések, amik növelik annak az esélyét, hogy a nyugdíjrendszer fennmaradhasson, azonban ezek mellett láthatóak ezzel ellentétes hatású rendelkezések is. Mindebből az érezhető, hogy az állam próbálja fenntarthatóbbá varázsolni a nyugdíjrendszert, de mindeközben igyekszik csökkenteni a felelősségét a társadalombiztosítási rendszer fenntartásában, hogy így amikor a rendszer összeomlik, kevésbé tűnjön az az ő felelősségének.

Felhasznált irodalom:

Augusztinovics Mária (1996): Miről szól a nyugdíjvita? Info-Társadalomtudomány, 37. sz. p. 27-32.

Bartha Attila-Tóth András (2013): A nyugdíjrendszerről és a jóléti államról folyó magyarországi viták

Ferge Zsuzsa (1986): Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Magvető Kiadó

Lakner Zoltán (2005): A megszakítottság folyamatossága. Változó prioritások a rendszerváltás utáni magyar szociálpolitikában

Simonovits András (é.n.): A nyugdíjrendszerekről

Magyarország Alaptörvénye (2011)

1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról