A kínai lábelkötés - Az aranylótuszért vívott küzdelem

Női sorsok Európán kívül

Megjelent ebben a számban:
7. évfolyam, 4. szám
További lapszámok
Legfrissebb HÖK hírek

ELTE TÁTK GÓLYATÁBOR 2018 - REGISZTRÁCIÓS LINK!

Gratulálunk minden kedves új TáTK-s hallgatótársunknak!A Főnix rendje már nagyon készül a ...

BERLIN GLOBAL INTERSHIP PROJECT 2018-20

The Berlin Global Voluntary Internship Project 2018-20Voluntary Internship Opportunities at the ...

EFOTT X ELTE

Kedvess Hallgatók!Idén az EFOTT házigazda intézménye címet az Eötvös Loránd Tudományegyetem viseli.

HÖK-iroda nyitvatartási ideje a vizsgaidőszakban

Kedves TáTK-sok!A HÖK-iroda nyitvatartási ideje vizsgaidőszakban más, mint szorgalmi ...

TáTK Küldöttgyűlés 2018.05.16.

Szeretettel várunk minden érdeklődő hallgatót a TáTK Küldöttgyűlésére, hiszen az ülések nyitottak!

További hírek
Legfrissebb fotóalbumok

Záró és Alakuló Küldöttgyűlés

Képek száma: 16

2018. május 16.

6. Dunai Regatta – Vedd fel a ritmust!

Képek száma: 49

2018. május 5.

Gólyatábor 1. nap

Képek száma: 3

2017. szeptember 1.

További fotóalbumok
Külügy
Utoljára frissítve: 2015. április 22. 23:00, szerda
2014. december 01. 17:43, hétfő

Az előző számban az Indiában élő nők kemény, egyenjogúságtól mentes éltébe nyerhettetek bepillantást az ott kutató Sipőcz Diával készült interjú során. Most egy, a már múltba vesző, brutális szokást mutatunk meg, ami hozzájárult a női nem mint a gyengébb nem képének kialakulásához. A női lábak elkötése egy több mint ezer éven át uralkodó szokássá nőtte ki magát Kínában, ahol a szépség, státus és nőiesség szimbólumává váltak a 7,5 cm-re zsugorított lábfejek.

Kínában négy uralkodó filozófiai nézet van: a taoizmus, konfucianizmus, legizmus és buddhizmus. Ezek rendkívül fontos helyet foglalnak el a kínai kultúrában, mivel az élet minden szegmesére hatással vannak úgy, mint a művészetekre, tudományokra, hétköznapokra. A filozófia magyarázatot nyújt az életben felmerülő kérdésekre, szabályai segítségével járul hozzá a helyesnek vélt út megtalálásához és megtartásához. Megmutatja, hogy kinek milyen szerepkörrel kell azonosulnia, milyen elvárásoknak kell megfelelnie.

A taoizmus klasszikus könyve a „Tao Te King” (i. e. 5-3. sz.), amely Lao-ce elbeszélésein alapszik.

A könyv középpontjában az embert körülvevő világ törvényszerűségei állnak. A helyes út, a természettörvények felfedezése és a természettel való békés, harmóniában élés által válik elérhetővé.

„Aki taoval szolgálja az emberek urát, az nem igázza le hadsereggel az égalattit, hiszen ez a tette könnyen ellene fordulhat. Mert amerre hadsereg járt, csak tüske és tövisbozót terem, s a nagy háborúk nyomában mindig ínséges esztendők járnak. Az igazán jó hadvezér célhoz ér és megállapodik, s nem vetemedik arra, hogy erőszakot alkalmazzon. Célhoz ér, de nem emeli fel magát; célhoz ér, de nem dicsőíti magát; célhoz ér, de nem kevélykedik; célhoz ér, de csak azért, mert nem tehet mást; célhoz ér, de nem alkalmaz erőszakot.”/Tao Te King/

Az alapvetően patriarchális rendre épülő konfucianizmus Konfuciusz (Kr. e. 551-479) tanításán alapszik. Leghíresebb műve a „Beszélgetések és mondások”, amely a mester és tanítványainak beszélgetését tartalmazza húsz fejezetben. Gondolatai a konkrét életre és az emberre összpontosulnak. A konfuciánus elmélet fő célja egy zavarmentes állam elvének megalkotása. A bölcselet alapján az ember alapvető erényei: emberség, becsületesség, illendőség, bölcsesség, lojalitás. Ezek az érdemek olyan hierarchikusan működő viszonyokban jelennek meg, mint: úr és szolga, apa és fiú, férj és feleség, barát és barát közötti kapcsolat.

Konfuciusz halálát követő évezredek során a gondolkodók elsődleges feladatuknak tekintették a rend, vagyis „zhi” biztosítását a zűrzavarral „luannal” szemben. Ennek elérése érdekében különböző elméleteket dolgoztak ki. Végül arra a jutottak, hogy a kozmikus rend elérése nem valósítható meg, csak akkor, ha a Földön is fegyelem uralkodik. Ehhez viszont egészen mikro szintekig kell visszamenni vagyis, az egyén életének is szabályszerűen kell működnie.

A konfuciánus családmodellben a férfi elsődleges feladata, hogy fiú utódokat nemzzen, akik halála után áldoznak előtte és ősei előtt. Ebből kifolyólag nem meglepő, hogy a nő feladata nem más, mint fiú utódok világra hozatala. Amennyiben ennek eleget tesz, földi szerepének kardinális részét teljesítette.

A legizmus a kínai filozófiai iskolák egyik jelentős irányzata, amely a Hadakozó fejedelemségek idején, az i. e. 4. században alakult ki. Jelentősége abban áll, hogy elsőként vetette el mind a konfuciánus, mind a taoista rítusokat és fogalmakat, továbbá általában a merev hagyományokra épülő államhatalmat. A legizmus filozófiájának centrumába a jó vezető ideálját helyezi. Az uralkodónak teljhatalommal kell rendelkeznie és figyelme középpontjában az ország számára hasznos dolgokat kell tennie. A legizmuson belül három nagy csoportot különítünk el. Az első a hatalmi helyzet, vagyis a „shi” fontosságát hangsúlyozza, a második a módszerekre, vagyis a „shura” helyezi a figyelmet, melyek segítségével a vezető irányítani, ellenőrizni és manipulálni tudja hivatalnokait. Végül a harmadik csoport a törvényekre, a „fara” fókuszál, vagyis úgy gondolja, az írott törvények és hatékonyan működő intézmények nélkül nem lehet objektíven vezetni egy országot.

A negyedik főfilozófiai irányzat az i. sz. 50-ben Kínába betörő buddhista gondolkodás. Az akkoriban hatalmon lévő Han-dinasztia hanyatlása társadalmi, gazdasági és politikai hozadéka negatívan érintette a kínai népet, ami számára a buddhista szerzetesek által hirdetett új elmélet enyhülést jelentett a nehéz idők merev világképeivel szemben. Bár az említett filozófia kevésbé mutatott szigorúan kötött képet, mégis alapvetően a hagyományos családmodellt tartotta követendőnek.

Forrás: moorsleg.blogspot.com

A kínai lábelkötés történelmi háttere

A kínai hagyomány jelentős része írásos formában nem maradt fenn, így többek között a nők lábának elkötését, vagyis a „chánzú” kialakulását is homály fedi.

Az egyik mítosz szerint elsőként az Öt dinasztia korabeli (907-960), Táng-dinasztia császára javasolta egyik ágyasának, táncosának, YoNiángnak, – akit annyira szeretett, hogy egy közel 2 méter magas aranylótusz szobrot készíttetett tiszteletére – hogy selyemmel kösse el lábát az újhold idejére, mert így mozgása és megjelenése is kecsesebb lesz.

A nők lábának elkötése a Sòng-dinasztia alatt (960-1279) még nem igazán vált széles körben elterjedt szokássá, mivel csak a társadalom felsőbb rétegei engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy feleségük kitartott legyen. Az akkori lábelkötések nagy különbséget mutattak a későbbi háromhüvelyknyi aranylótuszhoz képest, ekkor ugyanis a lábujjakat még nem hajlították vissza. A régészeti kutatások is arra mutattak rá, hogy az elkötött női lábak ekkor még 10-15 cm hosszúak voltak: Egy Sòng-kori sírban talált császári hivatalnok körülbelül 17 éves feleségének lábán egy 210 centi hosszú, 9 centi széles kötést találtak. Mellette 6 pár, 13-14 centi hosszú és 4,5-5 centi széles cipő hevert.

A mongol eredetű Yuán-dinasztiában (1271–1368) kezdetben nem létezett a lábelkötés, ám később asszimilációjuk során a vagyonosabb társadalmi rétegeknél olyan mértékben elterjedt a szokás, hogy az említett körökben már szégyennek minősült, ha egy gazdagabb nő lába nem volt elkötve. Bár a szokás presztízse nőtt, a Yuán-dinasztia alatt a déli területeken mégsem vált elterjedtté.

A Míng-korba (1368–1644) a lábelkötés már a birodalom szinte minden régiójában ismert szokássá vált. A Qīng-dinasztia alatt (1644–1911) a lábelkötés a déli területeket is meghódította, sőt az el nem kötött láb azon túl, hogy csúnyának számított, még a szegénység jelképévé is vált.

Forrás: thedailybeast.com

Kínai lábelkötés a hétköznapokban

Andrea Dworkin „Nőirtás- a kínai lábelkötés” c. írásában „szexuális fasizmuson alapuló elnyomásként”, „jól látható márkajelzésnek” nevezi a nők lábának elkötését, ami szerinte nem csupán a test, hanem a szellem korlátozása is, mivel a nők élete és gondolatai az apró lábuk és az ahhoz passzoló cipők körül forogtak. A kínai lányok életében a cipők hímzése nagy szerepet játszott. Már férjhez menetelük előtt átlagosan 12 pár lábbelit készítettek hozományukba. Külön cipellőt viseltek a tipegéshez, alváshoz, ünnepi alkalmakhoz.

A nők hihetetlenül fájdalmas és nem utolsó sorban életveszélyes küzdelme a szépségért már öt-nyolc éves korukban kezdetét vette. Howard S. Levy „A kínai lábelkötés, egy különös erotikus szokás története” c. könyvében ír róla, hogy a lábelkötés sikere azon múlott, hogy milyen ügyességgel tekerték körbe a lábfejeket. A folyamat során a négy kisebbik lábujjat egy 5 cm széles és 3 m hosszú kötéssel a talp alá szorították, majd olyan erővel csavarták a hosszú anyagot a sarkak köré, hogy a lábujjak a lehető leghátrébb feszüljenek. A gyötrelmes eljárást újra és újra megismételték, ez által elérve, hogy a lábméret mindössze 7-8 centire csökkenjen. Sokszor a nagylábujjat felfelé erőltették, hogy így felvegye az újhold alakját. Az elkötött ujjak olykor elhaltak és leestek. A művelet során elérték, hogy a nők mozgásukban korlátozottakká, vagy járásra képtelenné váljanak, ami a férfiaknak kapóra jött, hiszen ez által feleségeik csupán bizonyos megkötések mellett (pl.: gyaloghintóval) mozdulhattak ki otthonaikból. A legyengített nem szabadságának szabályozottsága férjeiket biztosította arról, hogy a születendő utódok apjának kiléte felől ne merüljenek fel kétségek.

A szokás nagymértékű elterjedése szexuális szépségideál kialakulásához vezetett, ami az el nem kötött láb teljes leértékelésével járt. A férfiak a következőképpen nyilatkoztak a női lábakról: ”Azok a nők, akik nem kötik a lábukat, úgy néznek ki, mint a férfiak, mivel az apró láb a különbség megmutatására szolgál. … A kecses járás a szemlélődőt vegyes érzésekkel tölti el: együttérzéssel és szánalommal.… A természetes láb nehéz és esetlen, amikor az ágyba kerül, míg az apró láb finoman belopózik a takaró alá.… A férfi annyira vágyakozik az apró lábak után, hogy az apró lábak tulajdonosa harmonikus házasságra lel.”

A nők lába körül kialakult szexuális fetisizmus oda vezetett, hogy a jómódú férfiak háremhölgyeiket láb- szépségversenyeken választották ki, ami hasonlított a ma ismert szépségkirálynő választásokhoz, azzal a különbséggel, hogy itt a mell, derék és csípő bősége helyett a láb szélessége, hossza, kecsessége került középpontba.

Forrás: upscdiaries.in

Dworkin írásában olvasható, hogy a női láb akkor vált igazán nőiessé és finommá, ha az aranylótusz formáját vette fel, valamint kb. 7,5 cm hosszú, csinos mozgású és működésképtelen volt. Fejlődését és ápolását titkok övezték, mert a nők félrevonulva, budoárjuk magányában tartották karban a számukra oly fontos lótuszaikat. A titokzatosság teret engedett annak, hogy a szexuális fantáziák teljes kiélése végett a férfiak, – mintegy a tiltott gyümölcsöt megkóstolandó – prostituáltaknál pénz fejében megmosdathatták, szemrevételezhették és vágyaik kielégítésére használhatták azok csupasz lábait. Mosdóvizükből teát főztek, aminek különleges, gyógyító erőt tulajdonítottak.

Így a kor férfijai teljes valójában használhatták ki a mind fizikailag, mind gazdaságilag kiszolgáltatott nőket.

Az elkötött láb azon túl, hogy a gazdagság és szépség szimbólumává vált, a társadalmi egyenlőtlenségeket is kihangsúlyozta, így a kínai reformerek és az amerikai misszionáriusok segítségével 1911-re a Xīnhài-forradalom után végleg elkezdett kihalni a szokás. Azonban tiltás ellenére a XX. század első évtizedeiben még mindig akadtak aranylótusz-reprezentánsok.

Sőt, a kilencvenes években még évi 2000 pár lábbelit értékesített a Zhiqiang (Zhigjáng) cipőgyár. Végül 1998-ban befejezte a sorozatgyártást, napjainkban már „csak” egyedi rendelésre készítenek elkötött lábra való cipőket.

Andrea Dworkin így ír erről a több mint ezer éven át tartó hagyományról:

„Nők milliói ezer éven át brutálisan megnyomorítva, megcsonkítva az erotikum és a szépség nevében.… Férfiak milliói ezer éven át imádják, és csodálják az eltört és elkötött lábat, és azt a szeretkezést dicsőítik, amelynek középpontjában az elkötött láb áll.… Anyák milliói ezer éven át brutálisan megnyomorítják és megcsonkítják saját lányaikat a szépség és egy előnyös házasság érdekében.”

Az utolsó gondolat kapcsán szeretném egy 1934-ben készült, személyes tapasztalatokra épült interjú néhány mondatának tükrében bemutatni a kínai lábelkötés megélésének fájdalmait.

„Ódivatú családba születvén P’ing-hsi-ben hétéves koromban nekem is el kellett szenvednem a lábelkötés minden fájdalmát. Mozgékony gyerek voltam, aki szeretett ugrabugrálni, de ettől kezdve szabad és derűlátó természetem teljesen odaveszett. Hetedik életévem első holdhónapjában történt, hogy kifúrták a fülemet, és aranyfülbevalót tettek bele. A kötözés a második holdhónapban kezdődött. Sírtam és elbújtam ez egyik szomszédnál, ám anyám mégis megtalált. Csúnyán lehordott és hazarángatott. Becsukta a hálószoba ajtaját, vizet forralt, majd egy dobozból kötszert, kiscipőket, kést, tűt és cérnát vett elő. Könyörögtem, hogy halasszuk el a kötözést, de anyám nem volt hajlandó. Megmosta a lábam, timsót szórt rá és levágta a körmeimet. Eztán lábujjaimat a talpam felé hajlította egy hosszú, vékony kötözővászonnal először a jobb lábfejemet kötötte el, aztán a balt. Amikor befejezte a kötözést, megparancsolta, hogy sétáljak, ám amikor ezt megtettem a fájdalom elviselhetetlen volt. Anyám helytelenítette, hogy járás közben a sarkamra helyezzem a súlyomat, mondván, hogy így sosem lesz szép formája a lábfejemnek. Kéthetente új cipőt kaptam. Mindegyik negyed-fél centivel szűkebb volt az előző párnál. Több mint tíz pár cipő után lábfejem alig tíz centisre zsugorodott. Két évig tartott, amíg elértem a mintának tartott hét és fél centis méretet. Összeráncosodott talpamat nem tudtam megvakarni, ha viszketett, és nem tudtam enyhíteni a fájdalmat sem. A lábszáraim elvékonyodtak, a lábfejem púpos, ronda és büdös volt. Mennyire irigyeltem a természetes-lábúakat!”

Felhasznált irodalom:

Címkék: aranylótusz, csonkítás, kína, kultúra, történelem

Ez a cikk a következő cikksorozat része: Női sorsok Európán kívül